Kultúra és oktatás
Rétén a történelem folyamán több iskola is igyekezett a helyi lakosságot edukálni, ebből kifolyólag községünk bővelkedik az egyházi és polgári vezetők tekintetében.
Külön egyházi iskolája volt a reformátusoknak, katolikusoknak és az izrealitáknak is, később külön magyar és szlovák iskola működött falunkban. Ma már sajnos a magyar iskola megszűnt és csak a szlovák intézményben folyik oktatás.
A neves pedagógusokat és a különböző oktatási/egészségügyi intézmények vezetőit az alábbi három kategóriába soroltuk:
Rétei születésű::
- Drahos Ágoston
- Gergely Péter
- Prikkel Andor
- Prikkel Lajos
- Karátsony Imre
Rétén élt::
Rétei kötődésű:
- Bézay Kornél
- Drahos Dezső
- Poór László
- ‘Sigmond Elek
Példásan vették ki részüket a réteiek a felvidéki és az egyetemes magyar kultúra ápolásában is. A különböző szervezetek vezető pozícióiban, illetve a kimagasló munkásságuk eredményeképp az alábbi rétei vagy rétei kötődésű személyeket említjük:
Rétei születésű:
Rétéhez kötődő:
- Neszméri Sándor
- Neszméri Tünde
- Réthei Prikkel Marián Lajos
Az országosan ismert írók (a „Művészek” menüpont alatt) és publicisták sorában is találunk rétei születésű személyeket, akikről ildomos megemlékeznünk.
Rétei születésű publicisták:
- Cséplő Ferenc
- Pomichal Richárd
A vastagon szedett nevekre kattintva a személyről rövid ismertetőt olvashat.
A listát helytörténeti kutatásaink következtében frissítjük.
Amennyiben Önnek birtokában van olyan fénykép, adat, vagy információ, mely által teljesebbé és pontosabbá tehetjük felmenőink adatlapjait, akkor kérem vegye fel velünk a kapcsolatot a terra.rethe@gmail.com címen, vagy személyesen az 59-es házszámnál.
Köszönjük!
(Terra Rethe)