A Terra Rethe polgári társulás nagy szeretettel vár minden érdeklődőt Hodossy Péter maratonfutó előadására, melynek témái a csíksomlyói gyalogos zarándoklat és az eddig megjárt világmaratonok…
Az 1863-as nagy tűzvész után, amikor is 45 ház égett le községünkben minden takarmány és eleséggel együtt, 1890-ben ismét egy tűzeset miatt került Réte az…
(Részlet a Szlovákiai napok című úti jegyzetből.) Három évvel ezelőtt, 1977 nyarán Finnországban, a Lahti mellett rendezett nemzetközi írótalálkozón vettem részt Takáts Gyulával. Szent Iván…
Hosszú évek során, évtizedek alatt neve elválaszthatatlan volt a Csemadok galántai járási, de regionális, sőt központi dal- és táncünnepélyeitől, egyéb kulturális rendezvényeitől. A rétei citerazenekar…
Könnyű volt rájönnöm, hogy tíz éve jártam utoljára Icáéknál, mert akinek világra jöttét annak idején ünnepelni érkeztünk, idehaza van. Igaz, betegágyban, ám mosolyának színességét még…
Jó tizenöt esztendő múltán most töredelmesen beismerem, hogy nem volt igazam, amikor azt mondtam Tóth László barátomnak: tudod, hogy hová fogsz te elhajózni és mikor?…
Rétén nem felejtik a töklámpásokat és a karácsonyi hangulatot A Szenci járás Réte községének református temploma mögött áll egy ház a 17. század elejéről, de…
Gimnáziumi tanulmányai befejeztével Szencen érettségizett. Rétén lakik és Pozsonyban, a Szlovák Állami Takarékpénztár fővárosi fiókjának átutalási csekkszámla-osztályán dolgozik. A csinos, zárkózott természetű, ám annál élénkebb…
Ez év elején a Kárpát-medence szerte nagy népszerűségnek örvendő Hazajáró turisztikai és honismereti magazinműsor stábja a Szenci járásba látogatott. A járási székhelyen kívül többek közt…
(A Pravda napilap „Hangok és visszhangok” rovatának rétei vonatkozású részletei)Kötelező hitoktatás?Az arról szóló vitákat, hogy mit okozott az évtizedes ateizmus, egyre inkább felváltják az egyháznak…