Felvidéki levelek
Írtunk arról, hogy a ref. elemi iskola tanulói karácsonyi ajándékul Réthe község minden kis tanulójának egy szép és értékes könyvet küldtek ajándékul. A könyveket már csak a karácsonyi vakáció után tudták a tanítók kiosztani a növendékek között. A ceglédi gyerekek a rétheieket külön-külön névre szóló levélben üdvözölték; a rétheiek hasonlóképen személyesen fogalmazott levelekben köszönték meg az ajándékokat.
Szabó Krisztina tanítónő és Kalicza Sándor tanító levelükben a következőket írták:
„A könyvek kiosztását már csak az új esztendő napjaiban tartottuk meg.
Leírhatatlan volt az öröm, mikor a könyv mellé minden gyerek megkapta a neki címzett levélkét is. Örömmel válaszolnak gyermekeim is és köszönetüket fejezik ki az ajándékokért.
A Mindenható meghallgatta sok-sok imádságunkat és elhozta nekünk is ezt a várva-várt új életet.
Óh milyen sokat jelent ez nekünk, magyar tanítóknak. Kétszeres kötelességet és kétszeres igyekezetet.”
Az egyik kislány VII. osztályos (t. i. Csehszlovákiában VIII. osztályú az elemi iskola) levelében ezt írta:
„A mi kis falunkba november 10-én este 6 órakor értek be a magyar honvédek, nagy örömmel vártuk őket, háromszor is kimentünk eléjük, alig vártuk, hogy felszabaduljunk…
Kérjük a jó Istent, hogy a többi magyar testvéreinket is csatolja az Anyaországhoz.”
Egy második levélből szakítottuk ki ezt a mondatot:
„Nagyon örülök annak, hogy oly nagy örömmel fogadtatok bennünket barátaitoknak.”
Egy harmadikban ez ragadta meg figyelmünket:
„De jó volna hozzátok elmenni, hogy igaz magyar szeretettel megölelhesselek és megcsókolhassalak. Minden nap kétszer énekeljük a mi szép, szent Himnuszunkat.
Bizony, egy hajszálon múlt, hogy nem maradtunk a szlovákok között. Itt megy a határ a mi kis falunktól fél kilométerre. Tinéktek jó volt, mert büszkén mondhattátok, hogy magyarok vagytok.”
„Most már ne csüggedjünk — írja egy VIII. osztályos — hanem siessünk a többi magyar testvérünk felszabadítására és kérjük a jó Istent, hogy ez mielőbb megtörténhessen.„
Az egyik fiú a szebb jövő reményében kívánt újévet, a másik azt bizonygatja, hogy „mi magyarok voltunk, ha szlovák volt is a hazánk„, a harmadik arra kéri az ismeretlen kisleányt, hogy írjon megint, addigra már az összes betűket megtanulja és megindulhat a szép levelezés.
Egy V. osztályos, Jankó Ilona (Ferenczy Kálmánné Jankó Ilona 1928-2014 – Terra Rethe szerk. megj.) nevű kisleány gyönyörű tiszta írással ezt a kedves levelet küldte egy IV. osztályos ceglédi kisleánynak:
„Kedves magyar Testvérem!
Nagyon szépen köszönöm, hogy megemlékeztetek a ti felvidéki testvéreitekről. Igaz szeretetből küldött könyvedet a legnagyobb örömmel fogadtam és valahányszor a kezembe veszem, kedves magyar Testvérem, mindig tereád gondolok. Írod, hogy a nyáron szándékoztok megnézni a Felvidéket, ha erre jöttök, Réthét ki ne kerüljétek; a legnagyobb örömmel várunk titeket. Remélem, a mi kis falunkban jól fogjátok magatokat érezni.
Még egyszer nagyon köszönöm ajándékodat és soha sem fogom az én drága magyar Testvéremet elfeledni.
A te neved örökre szívembe zárom. Így igyekszem olyan jó magyar és református lenni, amilyenek ti vagytok.„
Sorolhatnánk tovább az idézeteket, leközölhetnénk mind a száz levelet, mindegyikből ugyanaz a boldog hang csendülne ki — Istenem, boldog vagyok, mert magyar vagyok, mert a Himnuszt énekelhetem, mert a mellemre a piros-fehér-zöld színt tűzhetem, mert magyar katonák járnak az utcákon, mert magyar könyveket olvashatok.
A gyermeki lélek hálája, rajongása, mélységes tiszta szerelme árad a levelekből. Ilyen őszinte és ilyen igaz leveleket csak a szerelmesek és a gyerekek tudnak írni. A visszatérő hang, az örök refrén, a megismétlődő boldog vallomás mindig ugyanaz, — jó magyarnak lenni!
Óh, ezek a réthei gyerekek nem felejtették el a magyar szót. A második generáció voltak ők már, valamennyien az impérium változás után születtek és mindannyian olyan szépen tudják a magyar mondatokat kikerekíteni, mint a ceglédiek. A benesi szellem rájuk nem volt hatással, lepergett róluk, mint hattyúról a víz, mint falról a borsó.
Boldogsággal, reménységgel, büszkeséggel tölt el bennünket az a gondolat, hogy ilyen „hitvalló” levelek érkeztek Réthe község tanulóifjúságától városunkba.
Megjelent 1939. február 5-én a Ceglédi Hírlap 7. évfolyamának 6. számában
Képeslap: www.wartberg-szenc.blogspot.com