1956-ról sokan, sokféleképpen emlékeznek meg, 1956-ra pedig még többen, még többféleképpen emlékeznek.
A magyar nemzet utolsó tiszta forradalma és szabadságharca az 1945-ben bekövetkezett szovjet megszállásnak, majd Észak-Magyarország ismételt csehszlovák és Erdély román megszállásának köszönhetően csak a megmaradt csonka, kis ország magyarságának kezdeményezése maradt.
A kommunista kizsákmányolás elleni forradalomban és a megszálló oroszok elleni szabadságharcban nemzetünk hiába várt külső segítséget. Szomorúbb, hogy a legközelebb levő sok százezres magyar közösségnek, az úgynevezett csehszlovákiainak, az akkori „értelmiségi” vezetői is bomlasztó munkát fejtettek ki a magyarországi eseményeket befolyásolva.
A Csemadok szinte azonnal kiadott egy hűségnyilatkozatot, melyben elítélték a forradalmat, hűségről biztosították Csehszlovákiát és a pártvezetést. Utalva arra, hogy nem fogják hagyni, hogy a felvidéki magyarság esetleg egy hasonló kommunista-ellenes forradalmat robbantson ki az országban, veszélyeztetve a szovjet bábállam egységét.
A Csemadok akkori elnöke, Lőrincz Gyula, volt a propagandaközpont elnöke is egyben, mely tízezrével szórta a röplapokat és az újságokat Magyarország felé berepülve, vagy futárokkal bevitetve az országba, melyeken elítélték a forradalmat és tájékoztatták a magyarországiakat a felvidéki magyarság hűségéről Csehszlovákiához és a kommunista párthoz. Továbbá hat rádióállomást állítottak fel a déli határhoz, melyek magyar nyelven sugározták a forradalomellenes propagandát.
Míg idehaza a pártszervezetek és azok vezetői igyekeztek nyugtatni a kedélyeket és elhallgattatni a magyarországi eseményeket, a határ másik oldalán ezrével haltak hősi halált a legbátrabbak a pokoli vörös birodalom elleni harcban.
Az egyik legközelebb eső és legtöbb civil áldozattal járó kommunista vérfürdő helyszíne volt Mosonmagyaróvár. Szenc testvérvárosa, azon megyei jogú város, melynek temetőit járva több rétei nevet is fellelhetünk a sírok közt.
Azonban van egy rétei felmenőkkel is rendelkező fiatalember, kinek sírját hiába keresnénk a temetőkben. Neszméri Ernő egy tömegsírban nyugszik a Városkapu téri temetőben, ahova az 1956. október 26-is sortűz áldozatainak egy részét tömegsírba temették.
Történetéről már korábban beszámoltunk, IDE KATTINTVA olvasható cikkünk, azonban emlékeztetőül felidézzük, hogy Neszméri Ernő a timföldgyár 37 éves dolgozója volt, akinek életét egy fejlövéssel oltották ki a kommunista államhatalom elvakult oltalmazói amikor a fegyvertelen tömegbe lőttek.
Október 26-a Mosonmagyaróváron városi gyásznap. Rendre több napos megemlékezések kerülnek megrendezésre, melybe bekapcsolódik szinte az összes helyi intézmény és szervezet. Polgári társulásunk szervezeti formában tavaly kapott először meghívást (a tavalyi eseményről bővebben IDE KATTINTVA olvashat) az eseményre, majd idén ismét a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület és Mosonmagyaróvár város önkormányzata meghívásának köszönhetően részesei lehettünk ezeknek a kegyeleti megemlékezéseknek.
Ahogy az megszokott, 26-án is több helyszínen követték egymást az események, amelyek valamilyen formában érintettek voltak az 1956-os eseményekben. Polgári társulásunk idén a temetőben csatlakozott a rendezvényhez és helyeztette el a megemlékezés koszorúját az ’56-os áldozatok emléktáblájánál, ahol beszédet mondott Kiss Miklós egykori lelkész és esperes, majd a Győri SZC Bolyai János technikum 10. B osztály diákjai adták elő műsorukat. Kiss Miklós beszédében Szolzsenyicin szavait idézve: „A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.„, visszaemlékezve azokra az időkre, mikor tilos volt ’56-ról és a sortűz áldozatairól emlékezni.
A temetőtől ismét gyalogos, illetve buszos felvonulás indult a Gyász térre, ahol a megemlékezés a Kühne Koncert Fúvószenekar kíséretében a Himnusz eléneklésével kezdődött.
Az ’56-os Emlékparkban Rákay Philip producer osztotta meg gondolatait az összegyűlt tömeggel. A beszéd után imára szólította az egybegyűlteket Farkas Ervin evangélikus lelkész, végezetül a Piarista Gimnázium Iskola és Óvoda műsora következett.
Az áldozatok nevének felolvasása közben kezdődött a koszorúzási ceremónia.
A koszorúzás, ahogy a temetőben, úgy a Gyász téren is a 70. Széchenyi István Cserkészcsapat közreműködésével került lebonyolításra, akik a csaknem ötven megemlékező egyesület, intézmény, politikai párt és különféle civil szervezet koszorúit helyezték el a Golgota emlékmű tövében, többek közt a Terra Rethe polgári társulásét is.
A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult, majd Neszméri Ernő kopjafájánál egy mécses meggyújtását követően hagytuk el a helyszínt.
Köszönjük a meghívást Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának és természetesen Gábor Józsefné, Ági néninek, a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület elnökének, aki lehetőséget biztosított a Terra Rethe polgári társulás számára, hogy méltóképp rójuk le kegyeletünket Mosonmagyaróvár mártírjainak emléke előtt.
Feladatunknak tekintjük, hogy elvessük szűkebb helyi közösségünkben azon nemes gondolat és eszmeiség magvát, mely alapján nem viszonyul immár közömbösen az 1956-os eseményekhez és azok következményeihez.
Neszméri Ernő mártírhalála a szabadság oltárán, illetve Markó Béla megpróbáltatásai réteiként hatványozottan köteleznek arra, hogy emlékezzünk, hiszen hiába a jelenlegi rajzolt határok egy térképen, nemzetünk egy és oszthatatlan, bármennyire is próbálták a sötétvörös évtizedekben és azóta is megosztani azt.
A Mosonmagyaróvár TV riportja a gyásznapi megemlékezésről:
(Laki László – Terra Rethe)