„Síromra nem borul senki…” – 80 éves rétei gyász

Április elseje elvitathatatlanul községünk gyásznapja. A történelem viharai Rétén is átsöpörtek és a 45-ös viharban nem volt sok kegyelem. A szovjet vörös hadsereg 1945. április 1-jén betört Rétére és a megelőlegezett hírnevükre bizony nem cáfoltak rá. Azon a napon gyökeresen fordult a világ a kis községgel.

A Terra Rethe polgári társulás magára vállalta az 1945. április 1-jei gyásznapi megemlékezések megvalósítását az évekkel ezelőtti kezdeményezőktől, Tomovics Miroszlávtól és Kohút Józseftől, így formális keretek közé került annak megszervezése.

Az idei megemlékezést is természetesen Tomovics Miroszláv beszéde nyitotta, aki több, mint egy évtizede meséli el ezen a napon a Rétén történteket.
Első mondatával már meg is alapozta a megemlékezés tónusát, miszerint a „felszabadítókat” nem vártuk virágesővel és nem is adtuk könnyen a falut, határvadászaink viszonozták a tüzet.
Az emlékműnél eközben már hét mécses pislákolt, melyek szimbolizálták Réte megszállásának árát:
Pomichal Rozália és Dóka Zsófia mártírjaink, Dezső Ferenc – magyar honvéd, három ismeretlen fiatal német katona és egy szovjet katona.
Majd pontokba szedve említést tett a „felszabadítás” után bekövetkezett intézkedésekről, az újabb csehszlovák megszállásról, a magyar iskolák bezárásáról, a magyar nyelv beszüntetéséről, az 1938 után a községbe költözöttek elüldözéséről és természetesen a szovjet ráhatással véghezvitt benesi kitelepítésekről és a csehországi rabszolgamunkáról is.
Bevezető beszédét a vörös hadsereg elleni harcokban életüket vesztett réteiek névsorának felolvasásával zárta.

Majd Svec Marián helyi zenész előadásában csendültek fel egy gitár kíséretében a Valahol tőled távol című ismert katonadal szívszorító sorai.

A zenei betétet követően Laki László, a Terra Rethe polgári társulás elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kiket a község lelkiismeretének nevezett, akik nem tagadták meg felmenőiket és azok áldozatvállalását.
Bevezetőjében kitért arra is, hogy a mai napig akadnak a faluban olyanok, akik felhatalmazva érzik magukat arra, hogy ők szabják meg, hogy mikor, kire vagy mire emlékezhetünk meg. Nekik üzente, hogy:
„Hát, nem fogják! Az a sötét vörös korszak már elmúlt, elég szellemi kárt okoztak már.”

Beszédének központi részét képezték a tényszerű számok a „felszabadítás” propagandájával szembe:
534 539 – Ismertette, hogy 1949 decemberében a szovjet Belügyi Népbiztosság Hadifogoly- és Internáltügyek Igazgatóságának összefoglaló jelentése szerint ennyi a magyar foglyok száma.
Ez viszont csak az a szám amit hivatalosan ismert el a Szovjetunió. Hadtörténeti kutatások ezt a számot 7-800 ezerre becsülik.
Az eddig ismert 33 rétei közül, akik megjárták a szovjet koncentrációs munkatáborokat, említést tett Macsicza Lajos elhurcolásáról, akit munkahelyéről hurcoltak el és két és fél évig tartottak fogva.
De megismertette az egybegyűltekkel Huszár Károly nevét is, akit hat évtől szabadítottak meg, majd mire hazatérhetett, családját kitelepítésre ítélték.

Szóba került az ország kifosztása és az asszonyok megbecstelenítése, melynek tényét a mai napig cinikusan hárítják a felelősöket mosdatók, a Vöröskereszt számadatai ellenére is, miközben köztudott, hogy nem Drahosné Fadgyas Johanna kálváriája volt ez egyetlen a községben a szovjet megszállást követő napokban.
Hozzátette, hogy április 26-án fogják boldoggá avatni Bódi Mária Magdolnát is, ki bizonyára nem önmaga lőtte hatszor hátba magát, amiért a vörös hadsereg katonái nem akarták megbecsteleníteni…

A beszédjében szintén említést tett az eddig ismert 28 rétei hősi halottról, kik bátran harcoltak a vörös hadsereggel szemben, védve hazájukat és családjukat, azonban harcok folyamán életüket vesztették. Visszacsatolván a fentebbi katonadalban elhangzottakra, miszerint az ő sírjukra valóban nem borul senki és nincs egy tenyérnyi jel sem sírjukon.
„Mi itt, azonban elhelyezzük az emlékezés koszorúját nagyapáink és dédapáink emlékére is az egykori fegyver és bajtársaik szimbolikus emlékművénél, kik számukra idegen földön védtek egy idegen falut és áldozták érte életüket.”

A koszorú és a virágok elhelyezése közben Svec Marián előadásában csendült fel a Kárpátia zenekar – Tábori posta című dala.

A zenei előadást követően Tomovics Miroszláv megosztott pár rövid, de kevésbé közismert történetet
Elsőként a három jó barátról.
1947 szeptemberében, Horácsek Karcsika, Gyurcsi Janika és a két évvel idősebb Neszméry Miki az iskolából hazamenet önfeledten játszottak a megmaradt futóárkok és tankcsapdák közt, amikor is egy talált gránátot sikerült játékként magukkal vinni.
A tragikus kimenetel borítékolható volt, amikor a talált „játék” felrobbant és Mikin kívül mindkét kis elsős gyermek életét vesztette. Mindkét gyermek a katolikus temetőben nyugszik.

A szomorú történet kapcsán elmesélte, hogy a község lakói a fel nem robbant lőszereket Sternék egykori házába hordták össze, azonban nagyapja, Tomovics János, az általa találtakat önmaga ásta el. Ezekre a lövegekre később 2007-ben ifj. Neszméry János földmunkák során bukkant rá.

Harmadik gondolatként felidézett még egy tragikus eseményt a második világháború árnyékából, amely 1944 táján Szencen az egyik rétei Horácsek családdal történt meg. Nem volt egyedülálló eset, hogy a kisebb gyerekek a katonákkal játszanak és érdeklődnek a fegyvereik iránt. Az érdeklődés ez esetben végül odáig fajult, hogy a heccelés és a huncutkodás a Horácsek kislány életébe került, amikor is a katona, megfeledkezve a csőben levő golyóról, engedve a heccelésnek rászegezve fegyverét a ravasz meghúzásával akaratlanul kioltotta életét.

Tomovics Miroszláv fentebbi gondolatokkal próbálta szemléltetni, hogy egy háború nem mindig akkor ér véget, amikor az a papíron aláírásra kerül. A sebei és nyomai még sok-sok éven keresztül velünk maradnak.

Végül ismét Laki László szólt pár szót az egybegyűltekhez és számolt be a két évvel ezelőtti kezdeményezésről (tavaly nem volt lehetőség a beszámolóra), mely a felmenőink megalázását volt hivatott megszüntetni.
A község központjában található „dicső vörös hadsereget” éltető emléktábla eltávolítására tett javaslatot az önkormányzat azonban 2023-ban sajnos leszavazta.
A sikertelen eredményért elnézést kért a megemlékezőktől, azonban beszédét egy sikeres kezdeményezéssel zárta.
Községünk másik szégyenfoltját, amely a kitelepített réteiek emlékezetének teljes hiánya okoz, április 12-én a Terra Rethe polgári társulás orvosolni fogja.
A Felvidékről kitelepítettek emléknapján kerül leleplezésre az elüldözött és kitelepített réteiek emlékműve a református templom előtt, melyre nagy szeretettel várnak mindenkit. A rendezvény 15:00-kor ökumenikus istentisztelettel kezdődik.

A megemlékezés a szokás szerinti kötetlen beszélgetésekkel és egy kis megvendégeléssel zárult.

Fényképes beszámoló Facebook oldalunkon érhető el IDE KATTINTVA.

Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, akik velünk közösen emlékezett meg mártírjainkról és községünk védőiről!

Akiket köszönet illet a megemlékezés sikeres lebonyolításáért:

A zenei közreműködésért:

Svec Marián

(Terra Rethe)