Réte, a Szenctől néhány kilométerre fekvő falu lakosságát hétfő estétől egy krimibe illő családi tragédia foglalkoztatja, melynek során négy ember vesztette életét. A rabkísérőként dolgozó Rastislav V. előbb anyósát és apósát, Anna, illetve Ľudovít H.-t lőtte le, majd huszonegy éves feleségét, Vlastát sebesítette meg halálosan, s végül öngyilkosságot követett el.
A harmincegy éves Rastislav V. három éve nősült másodszor, első házassága tönkrement, állítólag rendszeresen verte korábbi feleségét, sőt, már őt is azzal fenyegette, hogy megöli. Ennek ellenére a második házassága jól indult, a férfi jól keresett, a házaspár saját szövetkezeti lakásában élt Szencen, hamarosan kislányuk is született. Egy ideig rendszeresen látogatják Rétén a szülőket, majd a férfi lassan elmaradozott, felesége egyre gyakrabban járt egyedül haza.
A falubeliek szerint házasságuk a férfi beteges féltékenysége miatt romlott el, s bár az ismerősök szerint vitathatatlanul imádta feleségét, folyamatosan házasságtöréssel gyanúsította. Rögeszméjévé vált, hogy az asszony csalja őt. Az ismerősök közül senki sem tudta száz százalékosan cáfolni vagy megerősíteni, hogy az asszony szeretőt tartott volna.
Ami tény: Vlasta a közelmúltban válópert indított, de férje ebbe nem tudott beletörődni. A falubeliek úgy tudják – miután férje alaposan megverte őt -, a fiatalasszony a múlt szombaton leköltözött a szüleihez.
Hétfőn este nyolc óra tájban V. azzal a szándékkal jött apósáékhoz, hogy hazaviszi feleségét. A szomszédok elmondása szerint rendkívül feldúlt állapotban pattant ki Alfa Rómeójából, és berobogott apósáék családi házába. Mintegy tíz perc múlva dörrent az első lövés, amelyet még hét követett. A szülők nyilván meg akarták akadályozni, hogy elvigye lányukat, s ezért az életükkel fizettek.
Egy óra múlva ott vagyunk
A lövéseket hallották a szomszédok is, akik azonnal riasztották a rendőrséget és a mentőket. Előbb egy rendőrautó érkezett, két rendőrrel, egy golyóálló mellénnyel. Miután „megosztoztak” a mellényen és erősítést kértek, az egyik rendőr a kocsi mögé bújt, a másik óvatosan bemerészkedett a házba. Négy vérben fürdő testet talált, a fiatalasszony még élt. Erre a rendőr a hörgésekből jött rá.
A mentő azonban csak nem akart megérkezni. Mint kiderült, a szomszéd előbb a pozsonyi ügyeletet hívta, ahol azt a lakonikus választ kapta, hogy „ez nem mihozzánk tartozik”.
Ezután a galántai és diószegi mentősökkel próbálkoztak. Végül kilenc óra tájt, tehát egy órával a lövöldözés után megérkezett a galántai mentőautó.
A fiatalasszony ekkor még mindig élt, de már csak néhány percig. Elsősegélynyújtás közben, a szülei háza előtt álló mentőkocsiban halt meg.
Nem volt pszichopata
„Végül is teljesen normálisnak mondható emberként ismertem Rastislav V.-t.” – mondja a meggyilkolt Ľudovít H. egyik szomszédja.
„Igaz, hogy amolyan cowboy-típus volt. Egyszer voltam a szenci lakásán, rögtön a szolgálati fegyverét szedte elő, mutogatta, büszkélkedett vele. Tagadhatatlanul vonzalmat érzett a fegyverek iránt. Nem mondanám, hogy elmebeteg lett volna, legfeljebb indulatos, bár én erről az oldaláról nem ismertem, semmi bajom nem volt vele. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyenre képes. Mondják, verte a feleségét, az elsőt is, aki emiatt vált el tőle. Meg hogy betegesen féltékeny volt. Biztosan nem egy zsíroskenyér miatt csinálta ezt. De az apósa nekem sosem panaszkodott, pedig jó barátok voltunk, isten nyugosztalja szegényt.”
A szomszédok úgy tudják, a család, amint lehet, eladja a takaros családi házat, hiszen a rokonok közül ki tudna élni azok közt a falak közt. A vérrel átitatott szőnyegeket már elszállították, a házat úgy-ahogy rendbe tették. Egyelőre Vlasta testvére fogadta be a két és fél éves, árván maradt kislányt.
Rendőrségi pecsét zárja Rastislav V. szenci lakásának ajtaját. A szomszédok, délelőtt lévén, munkában vannak, a lépcsőház kihalt. Végül hosszas próbálkozás és kopogtatás után otthon találunk egy szomszédot. Elmondja, ahogy az a panelházakban lenni szokott, nem igazán ismerte Rastislavot és Vlastát.
A házban senki sem tapasztalta, hogy megromlott a kapcsolatuk, veszekedés, verekedés zaja nem szűrődött át a szomszédokhoz. „Teljesen normális családi életet éltek.”
(holop)
(Fotó: Somogyi Tibor)
Megjelent 1996. május 9-én az Új Szó napilap 49. évf. 107.számában