Ha nem tudnám, hogy Réte kis falu, a valóságosnál jóvá nagyobbnak gondolnám, hiszen egyszerre két festőt is küldött bemutatkozni a fővárosba, méghozzá két Ferencet: Uhrovicsot és Petrlát, akiket azért merek Ferencnek nevezni, mert megbízható forrásból tudom, hogy tanulmányaikat a rétei magyar tannyelvű alapiskolában kezdték.
Nos, véleményem szerint Rétének nem kell szégyenkeznie a két Ferenc miatt, akik kétségtelenül sikerrel mutatkoztak be Pozsonyban, az „S-stúdió” előcsarnokában kiállított festményeikkel.
Kettejük közül Uhrovicsot érzem karakteresebbnek, határozottabbnak, kialakultabbnak: hangulatos, színgazdag képei – amelyeken a népművészet egyes elemei is sajátosan, egyéni interpretációban érvényesülnek – zavartalan művészi élményt nyújtanak.
Uhrovics festményeinek van levegőjük, atmoszférájuk, „leolvasható” róluk, hogy a festő meghitt közelségben él az általa ábrázolt világgal, amelyet alaposan ismer.
Bár a semmitmondó, pusztán a képzőművészeti technikára épülő művészetnek nem vagyok híve, véleményem szerint a másik végletnek — a képzőművészeti alkotás gondolatokkal való túlterhelésének — is megvannak a maga veszélyei, melyek közül talán a legfőbb, hogy a gondolatokkal-terheltség bizonyos fokán a néző már képtelen követni, vagyis megérteni a műalkotás közlendőit.
Petrlára, azt hiszem, ez a veszély leselkedik, bár újabban festett szellemes állatportréi (Cézár, Félix) arról tanúskodnak, hogy e veszélyt maga is felismerte, tehát valószínűleg sikerül majd elhárítania. Szurkolunk neki.
(Varga Erzsébet)
Megjelent 1991. március 19-én a Hét című hetilap 36. évfolyamányak 13. számában