A szlovák fővárostól félórányi autóútra fekvő Rétén, gyümölcsfákkal teli kertesházban lakik. Nyáriasan meleg, szeptemberi szombat volt, amikor kimentem hozzá. Az ablakok nyitva voltak, Szabó József pedig már a kapuban fogadott.
Kerek arcú, széles vállú, jól megtermett férfi. Ezek a külső jelek pusztán azért említendők, mert fura módon szemben állnak olykor szinte leheletfinom precizitással kidolgozott rajzaival, grafikáival.
Végigvezet a takarosan helyreállított régi házon, s közben a szobafalakon függő képeit nézzük. Azután leültünk a verandára, vagy tucatnyi általa illusztrált könyvet lapozgattunk, lényegében még mindig a témát kerülgetve.
Megnéztem a karórámat: kereken egy órányi ismerkedés után jött meg az ideje, hogy az első kérdést feltegyem.
Szabó József akkor elkezdett beszélni, kerek, úgyszólván nyomdakész mondatokban.
— Elsődleges kifejezési formája a grafika, a rajzolás. Hogyan lesz valakiből grafikus?
— Nálam mindig elsődleges volt, hogy rajzolok. Kisgyerek korom óta. Semmiféle átváltás közben nem történt. Legfeljebb annyi a különbség, hogy a rajz gyermekkoromban csupán örömöt és jóérzést okozott, manapság sokkal több jó értelemben vett gyötrelmet és fejtörést.
Illusztrációimat, könyvborítóimat az író gondolatvilágához igazodó, de egyéni közlésnek érzem.
— Az „irodalmiságot” sokan lekicsinylő értelemben használják, ha képzőművészetről van szó. . .
— Pedig én szeretek illusztrálni! Ha olvasok valamit, az író élménye rögtön átvált bennem rajzi műfajjá. Lényegében az irodalmi élményt próbálom azonos hőfokon, a szóban forgó mű hangulatát tükrözve, képzőművészetileg ábrázolni.
— Mi köti oly erősen a grafika formanyelvéhez?
— A grafika szerintem mozgékonyabb, mint a festészet, vagy a szobrászat. Az élet, az emberi lelkület legkisebb rezdüléseit is hajlékonyabban, rugalmasabban követheti, mint a képzőművészet többi ága.
Emellett azt is fontos tudatosítani, hogy a fehér is, a fekete is szín. A feketében a nyugalom dominál, a fehér a keletkezés lehetőségeit hordja magában. Mindez szervesen hozzátartozik mondanivalóm közlésének teljességéhez. A költőnek szavakra, a festőnek színekre, nekem a formák, a vonalak és a betűk harmóniájára van szükségem.
— Valóban, hogy áll a festészettel?
— Én is festek állandóan, feltéve, ha az időm engedi. Különösen a nagyobb méretű kompozíciókat kedvelem. A festés jóleső öröm számomra. Úgy érzem, hogy jobban sikerült képeimen a színek dinamizmusa és a vonalak szűkszavúsága dominál.
— Sokan viszont úgy tartják, hogy a hiteles és pontos rajz az, ami igaz is, meg szép is. . .
— Ki tudja, miért szép egy levél? Vagy miért szép az ablakomból látható fenyő?
Mostanában különösen nagy szeretettel szívom magamba a természet nyugalmát. Örülök annak, hogy friss a levegő, hogy reggel van, és hogy ez a reggel szép.
Vannak dolgok, amelyeket nem lehet, nem is kell megmagyarázni, hisz épp ez adja varázsukat. A rajzzal is úgy vagyunk, mint a virággal, a madárral: akkor őszinte, ha jóleső örömmel, de szavak nélkül tudjuk benne felfedezni a szépet.
(miklósi)
Fotó: Gyökeres György
Megjelent 1987. október 2-án a Hét hetilap 32. évfolyamának 40. számában.
Köszönjük, hogy nem felejtették el apánkról, nagyapánkról.
Üdvözlettel, Szabó Jozsi
Természetes számunkra, hogy községünk neves tagjait ne hagyjuk feledésbe veszni.
Köszönjük, hogy figyelemmel követi munkásságunkat.
Üdvözlettel,
Laki László