1905. évi február 22-én Macsicza Károly napszámos, Réte (Réthe) pozsonymegyei községi lakos, ottani saját beltelkén ásás közben állítólag 44 nagyobb és 204 kisebb ezüstpénzből álló leletre akadt. Ezeknek egy része a pozsonyi kir. kath. főgimnázium gyűjteményébe és innen hivatalos csere útján néhány darab a m. nemz. múzeumba került, a leletnek többi részei pedig részint szintén a m. nemz. múzeumba, részint a bécsi cs. k. éremtárba, továbbá budapesti magángyűjteményekbe, egy bécsi régipénzkereskedő kezeibe és szétszóródva egyébüvé is jutottak. A 44 nagyobb ezüstpénz valamennyi a 17 grammos barbár pénzek csoportjába tartozik, az aprópénzek pedig legnagyobrészt a simmeringi leletben talált fajokkal azonosak.
Egyáltalában a rétei s a simmeringi leletek a legszorosabb numizmatikai rokonságban állanak egymással. Simmeringen 26 nagy és 261 apró ezüstpénzt találtak, köztük 14 Biatec, 8 Sonnon és Nonnos, 2 Jantumarus, (Lavumarus ?) 1 Devil és 1 Coisa-féle nagypénzt, 2 Nonnos-féle aprópénzt, a többi aprópénzen nem volt felirat.
Ezekkel szemben Rétén, (amennyire adataim terjednek,) 2 thasosi tetradrakmont, 20 Biatec, 15 Nonnos és Sonnon, 1 Devil, 1 Titto-féle és 2 feliratnélküli nagypénzt, 3 Nonnos-féle aprópénzt és 201 néma aprópénzt leltek, de megjegyzendő, hogy mindjárt a lelet előkerülése után emlegették, hogy egy Jantumarus (Lavumarus) meg egy Busumarus-féle nagypénz is volt benne, melyeknek azonban nyomuk veszett.
Hasonló feliratnélküli aprópénzek más, régebbi leletekből is ismeretesek, de lelőhelyük nem volt megállapítható. Másrészt Pozsonymegye területén máskor és máshol is találtak a 17 gr. barbárpénzek csoportjába tartozó pénzeket.
Így 1776. július 5-én 44 db ilyen érem került napvilágra magának Pozsonynak egyik külvárosában, s e leletben 3 fajta Biatec, 2 fajta Nonnos, egy fajta Cobisovomarus és egy feliratnélküli faj volt képviselve. Újabban Konyha pozsonymegyei község határában 2 Biatec-féle nagypénzt, Bazinnál pár év előtt egy Busu (De la Tour 10141. sz.) és egy Titto-féle (v. ö. De la Tour 10159. sz.) nagy pénzt leltek. A thasosi tetradrakmonok is elég gyakoriak Pozsonymegyében, így a rétei példányokon kívül Stomfa, Szered és Pozsony határában, (itt a Duna mentén), találtak egy egy thasosi nagy ezüstpénzt.
A rétei lelet egyike a legérdekesebbeknek és legtanulságosabbaknak a maga nemében és méltán sorakozik a nevezetes jahrendorfi és gerlitzenalpei leletek mellé. Érdekességét több különböző momentumnak köszöni. A Biatec, Nonnos, Devil és Jantumarus (Lavumarus)-féle nagy pénzeknek a Nonnos-féle aprópénzzel együtt itt és Simmeringen egyaránt és hasonló összetételben való előfordulása mindenesetre alkalmas arra, hogy e vidékek pénzforgalmának általános képét biztosabban megállapítsa és a néma kispénznek mindkét nevezett leletben való társulása az előbbi fajokhoz e két éremcsoport viszonylagos korának megállapításához nyújt támasztékot.
A felirat nélküli nagypénz, amely eddig kiadatlan és ismeretlen volt, úgy vélem, azonos lehet az 1776. évi pozsonyi leletben említett névtelen fajjal.
Valószínű, hogy előbb-utóbb további példányok is fognak belőle előkerülni. Nem is ritkaságában rejlik ezen éremfajnak nagy becse, hanem a benne rejlő tanulságban. Mert az az eddig megfejtetlen rejtélyesség, a földerítetlen homály, amely 17 grammos barbár ezüstpénzeinket körülveszi, csak kisebb részben ered a még végérvényesen meg nem indokolt új pénzlábból vagy újfajta darabolásból. A kérdés lényege akkor tűnik élesebben a szemeinkbe, ha nemcsak numizmatikai, hanem főképen művelődéstörténeti és művészeti szempontból vizsgáljuk ezen éremcsoportot.
Azt látjuk, hogy valamennyi egyéb hazai és középeurópai barbárpénztől élesen különböző stíl, közülük minden többitől idegen művészi motívumok, — más eszme és más kivitel, — szóval egy idegen kultúra művei állanak velünk szemben. A philippeusoknak úntalanul ismételt, sokszor dekadens, majdnem mindig modoros hazai utánzataival szemben egészen máshonnan — részben talán eredeti koncepcióból, másrészben nyilván klasszikus eszmekörből, egyes esetekben már biztosan római forrásból — merített éremképek, a szomszédos Noricum némely barbárpénzeivel közös részletek, egészen új kifejezési móddal, sokoldalú változatossággal pompázva jelennek meg. — És tévednénk, ha ezt az új stílt, az idegen kultúrának e nyomait egy idegen földről ideszakadt világlátott bélyegvéső ügyességének akarnók betudni. Mert a 17 grammos pénzek csoportjában is megkülönböztethetők már a fejlődési fokozatok és a különböző bélyegvésők művei. A Biatec feliratú ezüstpénzek egyes válfajain — (nem is szólva az egészen más művelődési körhöz tartozó aranyakról) — úgyszólván lépésről-lépésre követhetjük az ismert mintaképtől való eltávolodást és a különböző kezek munkáit. Hasonló fejlődési folyamatot látni a Nonnos-csoporton belül is.
Így állván a dolog, rendkívül becses minden olyan tény, mely ezen tünetek fokozatos fejlődéséről ad számot, főképen pedig becses az itt nyert tanúbizonysága annak a kapcsolatnak, amely minden látszólagos idegenszerűsége dacára is fönnáll a régi pannoniai philippeus-utánzatok és a 17 grammos ezüstpénzek közt. — Ezt a kapcsolatot az alábbi lajstromban 1. sz. alatt képben is bemutatott újfajta érem adja meg, amely tagadhatatlan tipológiai rokonságban áll egyrészt a Num. Közlöny VI. k. 59. 1. 30. sz. képen bemutatott dunántúli barbár éremfaj hátlapjával és ezen faj révén az ugyanottani 28., 29. és 31. képeken ábrázolt egyéb hazai barbár éremfajokkal, másrészt pedig a Num. Zeitschrift XXVII. k. III. t. 13. sz. Nonnos-féle középnagyságú ezüstpénznek és a De la Tour LIV. t. 10183. sz. (Coll. Windischgrätz. V. k. II. t. 2829. sz.) érmeknek előlapjaival.
A rétei új fajta nagy pénznek tehát egyrészt megismerhetjük a pannonjai rokonságát, melyhez a „Trombitaszájú“ ló-típus, a pálmagallyhoz hasonló szőrös lófark s a ló fara mögötti pont-sor fűzik, — másrészt már szabatosan körvonalozhatjuk a 17 grammos érmek csoportján belül is egészen külön iskolára valló szorosabb társaságát, amelyhez stíljének durvasága, a tüskéshajú mellkép, a két ponttal díszített C alakú fül, a pálmalevél-koszorú és a súlyegysége csatolják, végül megkaptuk benne az egyedüli, végképen megnyugtató kapcsot is, mely a 17 grammos pénzeket a rétei és simmeringi aprópénzzel benső, stílbeli kötelékkel fűzi össze, ismét a trombitaszájú ló-típus és főképen a ló hasáról lefüggő ú. n. „fityegők“ révén, (ahogy egyelőre nevezhetjük ezen idegenszerű díszítményeket, amíg valódi jelentésüket meg nem állapítjuk). — Ugyanezen réven a tótfalusi leletbeli aprópénzzel is megállapíthatjuk a stílbeli rokonságot.
A tótfalusi éremleletnek is eddig csak képeit és leírását bírjuk; világos és megnyugtató magyarázatát még a jövőtől várjuk. A rétei és simmeringi kispénzeknek egymásközti sokszerű tipológiai rokonsága látszólag elég világosan körvonalozzák a tótfalusi érmek csoportjának hovatartozandóságát, hanem azok a határozottan noricumi kapcsolatok, amelyek ezeknek egy részét, pl. N. K. III. k. II. f 1—8., 21—22. (V. ö. De la Tour 9924—9925. és 9996. sz.) jellemzik, úgyszintén határozottan különböző pénzlábjuk is ismét fogas kérdések elé állítják a kutatót.
Rendkívül érdekes kísérője a rétei barbárpénzeknek a velük együtt talált és leszállított súlyú két thasosi tetradrakmon, amelyeknek a leletben való jelenléte éppen könnyű súlyukra való tekintettel, látszólag pro, de valóságban inkább kontra, érvül szolgálhat azon fölfogással szemben, miszerint a 17 gr. barbárpénzek darabolását az attikai pénzrendszerből lehet magyarázni.
E közlemény célja csak a lelet leíró ismertetése, tudományos fontosságára itt csak röviden utalok, a tanulságok kifejtését, a következtetések levezetését máskorra halasztom.
Az itt következő leletlajstromba fölvettem valamennyi kezembe került példányt, így a m. nemz. múzeum, a pozsonyi kir. kath. főgimnázium és három magángyűjtemény példányait, összesen 34 db. nagy, 122 db. kis barbárpénzt és a 2 thasosi tetradrakmont.
Ha tehát a talált érmek eredeti darabszámának fönti megállapítása — (melyet magáról Rétéről, az egyes darabok hovajutásának részletezésével, küldtek nekem) —, helyes, akkor 8 nagy és 82 kispénz kerülte el a lajstromozást és leírást és így a rétei leletnek is közös a sorsa a simmeringivel, amelynek egy része szintén elkallódott.
(Gohl Ödön)
Megjelent 1909-ben a Numizmatikai Közlöny 8. évfolyamának 1. füzetében
A nagy terjedelem miatt ezt a cikket két részre bontottuk, a második részben a rétei lelet lajstroma IDE kattintva olvasható.
Pingback:A rétei barbár ezüstpénz-lelet (2. rész) -