Mátyusföld északnyugati sarkában, Pozsonytól félórányi vonatozásra fekszik Réte faluja, ahová utam tartott. Tomovics Miroszláv helytörténész barátomhoz látogattam, aki Réte épített örökségében, tájnyelvi, faluszerkezeti sajátosságaiban ránk hagyományozódott ősi közösségi tudását ismertette meg velem. A rétei állomástól indultunk otthona felé, s ahogy távolodott a mögöttünk maradt vasúti sínpálya, úgy bontódott ki előttem Miro elbeszéléséből Réte földjének és falainak egyedien gazdag múltja.
Ez az út, amelyen haladunk, amely most nyílegyenesen vezet a vasútállomástól a faluig, ez volt az ókori római út. Itt mindenhol találni római kori cserépmaradványokat, apró érmeleleteket. Ez az út haladt a Körmösd – Jóka – Nagyfödémes vonalon, mely aztán fölmegy Szerednek és Nyitrának. De előtte persze nem ment Nyitrának, előbb csak a Vág és Komárom vonalon ment a római limes. Ezt gyönyörűen össze lehet kötni. A szlovák történészek pedig a dombokon vezettetik, fölfele Szenctől északnak. Ez így nem igaz. Megcáfolom őket. Mert van ott fönt a hegyeken egy-két előretolt erőd maradéka, de nem találni közöttük érméket, leletdarabokat, nyílhegyeket abból az időből. Azokat csak itt ezen az úton lehet találni, melyen most haladunk. Tehát érdekes, hogy ha itt voltak 300 éven keresztül, akkor ott vajon miért nem lehet találni annyi leletet, mint itt? Ez azt jelenti, hogy nem használták a hegyen lévő védvonalat. Úgyhogy ők előretolták a védekezést fel a dombokra, de itt voltak lent.
Innen tekintve a falu másik oldalán húzódott a Sárfolyó, Sárfőtől Diószegig. A Sárfolyó az egy néhai vizes, lápos rész, melyet a falutól a Füves útnak nevezett terület választott el. Füves útnak nevezték már Csák Máté alatt. Az irodalomban megtalálni, úgyhogy ezt az ismeretet Pukkai Laci bácsitól merítettem. Ő jött hozzám, hogy mondjam meg, hol lehet itt a Füves út. Ezért mondom, hogy helytörténészt kell megkérdezni. Ha pedig nem tudja, akkor a terepből kiszámíthatja, hol lehet. Terepszemlét kell tartani és azért kell ismerni minden dűlőt, lápot. A Sárfolyó néhai széles elnyúló medre szépen kiolvasható a terepből, ugyanis ma is érzékelhető a szélesen elnyúló mélyedés, amely egészen elmegy arra Szencnek. Ez régen ugye lápos, vizenyős terület volt, ezért nincsenek ott utak, hanem megkerülték Rétét az utak és úgy megy a főút is Boldogfának.
Boldogfa egy kereszteződés. Érdekes, hogy nem épült ki, pedig az egy nagy kereszteződésen van. Miért említem a Sárfolyót? Kr. u. 135 körül Ptolemaiosz térképén már fel van tüntetve a Duna folyása, a Duna ágai, a mai Feketevíz. Akkoriban a Sárfolyó északról elérte a falu határát és nagy vizes területeket alkotott. A római időkben ezen lápos területek is a limes részei voltak, ez is a védvonal része volt, ezért a rómaiaknak nem kellett mindenáron fent a hegyeken lenniük. A Sárfolyót ezen a néven először 1245-ben említik. Érdekes a szomszédos szlovák falu, Sárfő neve, melynek ugye szlovák neve a múltban nem volt. Maguk a szlovákok is Sárfí-nak – tehát magyarul – nevezték falujukat. Ez arra utal, hogy ezen a vidéken bizony ősidőktől kezdve a magyarok adták a helyneveket a tájmegnevezéseket.
– S a helynevek kibontása, kutatása, terepszemle általi megmagyarázásán kívül még mi mindennel foglalkoztál, foglalkozol? Van olyan saját fölfedezésed is, amelyet nem nagyon tart számon a történész szakma?
Igen, ilyen a halomdombbal kapcsolatos fölfedezésem. Ugyanis Réte határában van egy halomdomb.
Nem ez az egyetlen. Fönnmaradt még a faluban is egy az egyik kereszteződésben. Több volt belőlük. Apám az 1930-as, 40-es években még háromról tudott, melyek ezen az egyen kívül a rétei határban voltak, de azokat eltúrták, valószínűleg a szövetkezetesítés idején. Miért is emeltek egy sík vidékre ilyen halomdombokat? Hát ez az őstörténelem. A halomdombtól látjuk ugye a Babát, a bazini Babát a Nagydomb mellett. Én azért használom a Babát és nem a hivatalos magyar nevét, a Vénasszony-hágót, mert a réteiek csak Babának nevezik. Badin Jós Ferenc ezt írja:
„A Babba szó sumer eredetű. Nyílást jelent.” A Rétéről látható Baba is az, egy nyílás, egy hágó. Azt, amit ír, ezt pontosan Rétére, illetve Babára lehet vonatkoztatni.
Én nem tudom hová rakjam, hogy innen, a rétei halomdombtól, ha június 20-án, napfordulón kijössz, akkor láthatod, hogy épp a Babán nyugszik le a nap. Tehát amit Badin Jós Ferenc a könyvében ír, a napba öltözött Boldogasszony június huszadikai megjelenéséről, az tulajdonképpen itt jelenik meg.
Ehhez hozzátartozik, hogy a Babától néhány kilométerre lévő Máriatal vagy Mária-völgy a történelmi Magyarország legrégebbi Mária-kegyhelye. Máriatal távolabb esik a Babától, de mindenképpen érdekesnek tartom ezt az összefüggést, hogy Magyarország legelső, egyben legrégibb Mária-búcsújáróhelye néhány kilométernyire fekszik a Baba-hágótól, amelyen épp a nyári napfordulón megy le a nap, ha azt a rétéi halomdombtól nézzük.
– Ez a felfedezésed a Mária-kultuszt, a Nagyboldogasszony, a magyarok nagyasszonyának kultuszát idézi. Réte felekezetileg tekintve inkább református, vagy inkább katolikus közösség?
Ősidőktől fogva katolikus. Ahogy jöttünk be Rétén, ott kezdődött a falu. Az a Kis utca. Az a rész szerintem honfoglalás kori eredetű, mert ott a parcellák össze vannak dobálva, nem egymás mellett, mint ahogy a székelyek építkeznek, hanem összevissza. Jurtarendszer. A katolikus templom körüli rész ilyen a körülötte lévő telkekkel és az azokon lévő házakkal. A templom, mint a tyúk és a házak, mint a tyúkfiak körülötte. Összevissza építkezés, teljesen eltér a falu további házbeépítésétől, háztelekrendszerétől. Az utána jövő falurész az már egyenes sorépítkezés. A falu ősi magja ott van.
Aztán jött a reformáció és a környékben a legnagyobb református templomot Rétén építették. Arra adta a király az engedélyt. 1688-ban volt kiadva ez a rendelet. És ekkor változott a helyzet felekezetileg, mert itt a környéken közel s távol az egyetlen evangélikus templom Pusztafödémesen volt, de református templom csak Rétén épült. A környéken sehol máshol abban az időben. így lett a reformáció központja Réte. Érdekesség, hogy a reformációs gondolatok Rétén előbb jelentek meg, mint a református hit maga, ugyanis nekünk van itt egy huszita házunk, amely még öregebb talán, mint a két templom. Ami bizonyos, hogy a reformátusnál sokkalta öregebb. Legalább 100 évvel biztosan.
Annyit tudok róla mondani, hogy a husziták, amikor 1620-ban legyőzték őket, menekültek, és ide jöttek istentiszteletet gyakorolni, mert Magyarországon biztonságban voltak. A fehérhegyi csata után menekülniük kellett és akkor Rétén és Lednicán – az ott van fönn Oroszlánkőn, Trencséntől fölfelé – megkapták azt a jogot, hogy gyakorolhassák a vallásukat a csehek. Az építkezési stílusa teljesen más, mint általában a Rétén található régi épületeké. Vastag, alacsonyabb falakkal rendelkezik, nagy tetős széles zömök épület. Az az érdekessége, hogy hátul van a református templom mögött. Mikor még a templom nem is létezett, ez a ház már ott volt.
Én csak ennyit tudok róla, mert írnak mindenféléket, hogy ezek a csehek ott házasságokat kötöttek. Ezekről vannak adataink is egy történésztől, aki utána járt, de pontosan ő se tudta, mert archeológusokkal együtt kellett volna megvizsgálni és ez nem történt meg. Nem szeretem, mikor azt mondják, hogy a templom mögött épült, mert még nem volt reformáció Rétén, még nem volt templomuk, mikor a huszita ház már rég állt. Ezért én úgy sejtem, hogy előtte egy domb állhatott a később épült református templom helyén. Mert a huszita házat nem kellett elbújtatni, ugye miért nem kisebbet építettek, vagy védettebbet, ha valami elnyomás volt volna. Nem volt ilyenről szó, mert ők egy nagy épületet építettek, de azért konstatálom, hogy ott kellett a halomdombok egyik dombjának lenni és később erre a szent helyre építették a református templomot. Ekképp magyarázom én.
– Életed melyik szakaszában kezdett érdekelni a közösséged, Rété múltja? Mikor és honnan jött az első szikra, amely lángra lobbantotta faluközösséged története iránti olthatatlan kíváncsiságod?
Ez gyerekkorban indult, amikor apámmal jártam a határt. Kiskoromtól. Akkor lőttem először puskával. Megragadott a természetszeretet. És amikor apám azt mondta, most a Pap útján megyünk, most a Suterokhoz megyünk, akkor ismerkedtem az otthonunkkal. A Ládi Suter – mondta apám, és hogy miért Ládi Suter? Ma már nem tudjuk. Ma már ott erdő sincs, az a rész le van tarolva. De ezek az elnevezések, a dűlőnevek megmaradtak. Akkor van a Högyeszöge, egy ezeréves dűlőnév. Réteiesen Högyeszöge, azaz hegyszeg, ugye, és ott ahol ott van a hegy és a szeg, ezek mind székely elnevezések. Mert Rétén hegy nincs. És szeg? Mit jelent a szeg? Hát nem a vasszeget gondoljuk, de a kiszabott, szegett falurészt, határt.
Tehát ezeket, amikor apám mindig elmondta, hogy itt vagyunk, mondjuk a Högyeszögén, ez megmaradt bennem. Hogyha valakitől megkérdeztem az iskolában, ha megyünk Högyeszögére, akkor hová megyünk, sokan nem tudták. Különlegesnek éreztem magam, hogy én ezeket tudom. Boldogsággal töltött el, hogy én ezeket tudom, csak az értelmüket nem tudtam.
Mikor fölnőttem, hát ugye az inasiskola után katonaszolgálat következett, szlovák közösségbe kerültem. Kevesebbet találkoztam a barátokkal. De ha találkoztam és valami ilyen helynévi téma szóba esett, akkor kezdtem szégyelleni magam, hogy nem tudom az értelmét. Akkor kezdtem el kutatni.
25 éves korom után kezdtem mélyebben a rétei történelemmel foglalkozni. Először is kérdezni kezdtem az idősebbeket, és ha ők sem tudták e helynevek magyarázatát, könyvekben, a szakirodalomban is kutatni kezdtem. Azt mondtam magamnak, hogy én azért mégis többet akarok tudni, mint ti tudtok, akik itt éltek, itt éltétek le az életeteket.
– Említetted a Högyeszögét. Hány ilyen szög van Rétén? Mennyit ismersz, mennyit tudnál felsorolni?
Főszög, Aaszög, ott van az aaszögi gyöp, Högyeszöge. Aztán úgy mondják nálunk, hogy vannak Nagyrétök, Kisrétök, és Kurtarétök.
– Tehát szögből van három és rétökből is három?
Igen, Aaszög, Főszög, Högyeszöge, Kisrétök, Nagyrétök, Kurtarétök és van hatelesi út és hetelesi út is. Ami ugye annyit tesz, hogy hat öles és hét öles.
– Említetted az aaszögi, főszögi gyöpöt, ezen helymegnevezést magam azért tartom érdekesnek, mert a mi vidékünkön, Zoboralján Barslédec falujában szintén van egy gyep, melyet a helyiek hajnalgyepnek, hajnalkertnek neveznek. A faluközösség életében a hajnalgyep fontos helyszín volt, ugyanis a lakodalmak végén, főleg hajnaltájt, a mulatozást befejezendő a maradék násznép kiment a gyepre, ott tüzet gyújtott és dudazene kíséretében még egyet mulattak az arra alkalmas nóták mellett. Ezt hajnalégetésnek nevezték és csak a Hajnalgyepen végezték. Gömörben is élt ezen szokás, amikor lagzik végén szintén tüzet rakva és mellette mulatva „elégették a hajnalt”. Tudomásom szerint ősi pogány eredetű szokás, egyes etnográfusok tűzimádó eleink szokásvilágát látják benne továbbélni, mások az ősmagyar áldozathozatalnak a maradványaként értelmezik. Rétén van-e valamilyen hagyomány, illetve szokás vagy emléktöredék az aaszögi gyöppel kapcsolatban?
Nincs róla tudomásom. Ám, ami Réte ehhez hasonló eredetére, székely eredetére utal, azok a „szorosok”. Rétén az utcák házsorai szabadon hagyott részekkel vannak megszakítva. Útszélességű parcella közti átjárók, szabadon hagyott szűk sávok ezek kifele a határba, de sehol sem folytatódnak úttal.
Tehát a szoroson át tudtak menni, ha kellett akár a védelem, akár a földek, telkek megközelítése miatt.
Amolyan katonautak is ezek. Támadási és visszavonulási utat is nyújt a szoros, mert ugye, ha be van építve a falu utcája, nem biztos, hogy bármely udvaron keresztül akadálytalanul át lehetett haladni. Erre voltak ott a szabadon hagyott szorosok. Hát a székelyek tudjuk vitézek voltak, és ha menni kellett, akkor e szorosokon menni tudtak. Lóháton. Nem volt akadály. Mert én azt mondom, hogy őket, a székelyeket az Alpokból vonták vissza erre a gyepűre (aaszögi gyöp) védelem miatt. És akkoriban ugye ők szorosokat védtek az Alpokban, hágókat. Tehát én ezer évet mondok a rétei szorosokra.
A székelyek védelmi és hadászati módszerének emléke a falu építészetében fennmaradt. A megnevezése is, hogy szoros. Ha a történelem másként halad, Magyarországon ma van egy skanzen. Biztos, hogy skanzen lett volna belőle, mert sehol a székelységre, székely alapításra, az ezer éves múltra nem lehet rámutatni akképpen mint itt, mert ugye sok történész mondja, hogy Réte székelyek által alapított falu. De miért az? Azt már nem mondják. Én meg tudom magyarázni.
– A székely eredetre rákontrázva az itteni „szögökkel” kapcsolatban eszembe jutott az erdélyi, pontosabban mezőségi Szék faluja. A székiek magukat nem tartják székelynek, mivel távol is esnek Székelyföldtől, viszont a falu náluk is három részre oszlik. Alszeg, Felszeg, Csipkeszeg. Rétén elmondásod szerint ugye Aaszög, Főszög, Högyeszöge. Te erre mint réei helytörténész mit mondasz? Több mint félezer kilométer távolság van a két falu között. Egyik is, másik is három szögre, szegre oszlik. Végeztél ilyen összehasonlító kutatást más vidéken is? Mert tudtommal máshol palócvidéken, Gömörben, Csallóközben nem lelhető fel efféle falubeosztás.
De, kutattam. Erdélyben találtam egyet: Gelence. Ott még megvan a „senki földje” is a két falurész között. Ott is van Alszeg és Felszeg és közte van a Senki földje. Ma is úgy hívják. És mi a senki földje? Hát a két falurész az Alszeg és Felszeg közti beépítetlen terület, amelyre senki nem építkezett, sem az alszegiek, sem a felszegiek. Ugyanúgy, mint Rétén. De különös ugye, hogy máshol, más vidéken ilyet nem lehet felfedezni. Rétével kapcsolatban van még egy elméletem, hogy a székelyek hat részre osztották a falut, ezért van öt szoros, ezek osztják hat részre. S a falut magát a hatelesi út, a hetelesi út és az aaszögi gyöp négyszög alakban közrezárja. Valószínű, volt főszögi gyöp is, mely a négyzetet bezárta, de annak emléke már a szájhagyományban nem maradt meg, csak az aaszögi gyöpé.
– Visszatérve még a szorosokhoz, a szorosoknak van megnevezésük is?
Családok után nevezték el őket. Tomovics-szoros, Titike-szoros, de van egy nagyon gyönyörű szorosnevünk. Jerikó, amely nem család után van elnevezve, mint a többi, a Pekarovics-szoros, a Horvát-szoros, a Kis-szoros. Csak ennek van egy ilyen gyönyörű szép neve, hogy Jerikó. Ott éltek az én dédszüleim, édesanyámnak az öregszülei. Öregapám ott született.
– S a Jerikó-szoros nevének eredete?
Azt nem tudom. Úgy gondolom, hogy valaki nagyon jót élhetett ott át, vagy nagyon tetszhetett neki, ha egy ilyen különleges nevet adott neki. Pedig Jerikónak történetét tudjuk, hogy miként kellett leomoljanak falai. Ezért érdekes, hogy egy a falu épített anyagában szabadon, akadálymentesen hagyott részt, Jerikó szorosnak nevezzenek el a réteiek.
Pedig vannak még ilyen különleges megnevezések. Rétén van a kóbor. Amikor kóborban sütik a kenyeret, akkor vajon hol sütik? Hát a kemencében sütik. Rétén csak kóbor van, kemence nincs.
Ilyen nincs máshol a Kárpát-medencében, hogy a kemencét kóbornak mondják. Hogy ebben a lovas elődeink vándortűzhelyének, kóborló tűzhelyének emléke maradt volna meg? Mert ugye ők vándoroltak, kóboroltak amikor a Kárpát-medencébe tartottak és velük együtt a tűz is.
Van még ugye, ahogy említettem a senki földje, ahol most a kultúrház van. És miért senki földje? Mert nem volt birtokosa, mert oda nem építkeztek. Ugyanaz a képlet, mint az erdélyi Gelencén, melyet említettem. És kik építették azután be ezt a részt, kik kapták meg? Hát a zsidóság kapta meg a „hadnagytól”, mert nálunk ez is egy érdekes jelenség, hogy Rétén, nem bíró vagy polgármester volt, hanem hadnagy. 1938-ig.
– Tehát a réteiek hadnagynak nevezték a mindenkori bírót?
Igen. Hadnagy volt a bíró és tizedes volt a kisbíró. Ez valamikor rendelet is volt 1848-ig, mert ugye kisnemesi falvakban kellett, hogy legyen egy hadnagy, aki összefogja a falu nemességet, ha hadba hívta a király őket. Kossuthék ezt megszüntették, de Rétén ennek ellenére továbbra is érvényben volt a hadnagyi cím.
Van egy 1910-es képeslapunk is, amelyen a rétei hadnagyi hivatal épülete látható olyan táblával, amelyen a Hadnagyi Iroda felirat díszeleg. Tehát elődeink teljesen komolyan vették a hadnagyi rangot egész 1938-ig. Akkor Réte a Magyar Királysághoz került és jött a magyar apparátus és bevezette az új önkormányzati címeket, pedig hát kár volt, mert Rétén 1938-ban még úgy mondták az emberek, hogy „mögyök a hadnagyhoz”. Azután már nem, mert ugye Csehszlovákia addig nem tudta kitörölni a szóhasználatból, mert a szlovák feliratú hivatali táblát az emberek nem vették komolyan, mert nem értették, mi van odaírva. így az itteni nyelvben továbbra is hadnagy volt. A visszatérő magyar apparátus vezette be az új megnevezéseket.
– Kisnemesi falu volt Réte is tehát?
Igen, és mindig a pozsonyi várhoz tartozott. Tehát nem voltak itt uradalmak. Pálffyak, Csákyak, Illésházyak nem voltak itt. Mindig a várhoz tartozott. Váraljai dűlőnk is van, ami ennek tájmegnevezési bizonyítéka. Szent István katonaságát pedig mileseknek hívtak, ezt Pukkai László levéltárából, anyagából tudom. Az köztudott, hogy Szent István Pozsonyban sokat tartózkodott és a milesekhez kötöm Réte határában fekvő Melénte, Milénte dűlő eredetét. Ez egy elpusztult község ugyanis, valószínű a milesek lakhatták, vagy ők kapták meg adományul.
– Mennyire tartod réginek a hadnagyi címet Rétén?
Nem tudom pontosan az eredetét, de ahol székelyek éltek, amely falut székelyekkel telepítették be, vagy ahol nemesség volt, mert a székelyekkel járt a nemesség, mert ők minden háborúban részt vettek és ezért nemesi rangot kaptak, ott azokban a falvakban kellett a hadnagyi cím. A rang, mely ezeket a harcosokat, nemeseket megszervezte, összehozta. Mert ugye nem kapitány vagy oberszt, de szép magyar nyelven hadnagy a hadak nagyja, az, aki vezet.
IV. Béla alatt már létezhetett a cím. Akkor már adják a nemesi rangot. Nemesi ranggal a réteiek már 1279-től bírnak. Az első rétei nemes, Karácsony András IV. László királytól kap nemesi oklevelet. A rétei nemesek Morócz, Molnár, Márkus, Prikkel, Nagy, Sándor, Urbanovics, Varga, Komáromy, Lázár, Horváth, Hollósy, Hegedűs, Fajdel-Fajtol, Érsek, Dálnoky, Bornemissza, Füle, Faggyasi, Urbanovics, Dóka, Pór, Nógeli.
– Ma a Rétén lévő családnevekkel mennyire egyezik meg e felsorolás? E történelmi családok közül valamelyik még jelen van a faluban most is?
A legtöbb már kihalt, mint a Bornemisszák, az Érsekek a Fajtalok, Hegedűsök, de Hollósyak vannak, rarovicsi Horváthok vannak, Karácsonyiak vannak, Lázár, Komáromyak nincsenek, a Morócz nemrég halt ki, élnek még Mészárosok, Molnárok, a Márkusok nemrég haltak ki. Nagyok élnek, Prikkelék kihaltak. Ravaszok, Sándorok a mai napig vannak és Urbanovicsok is, Vargák is.
– Ami a hadnagyi cím használatának jelenségét illeti, kutattál-e utána, hogy e cím használatos volt-e máshol is a magyar nyelvterületen? Találtál-e rokoníthatót?
Kutattam utána, de nem találtam. Mert ott van mondjuk Nádszeg, Diószeg, Rétén pedig a Högyeszöge – Hegyszeg. Valahol rokonok. Lehet azokban a falvakban is létezett, de már nem tudják. Vagyis nem tudok találkozni helytörténészekkel ezekből a falvakból, mert nem tudom egyáltalán foglalkozik-e ezzel náluk valaki. Vagy ott van Magyarbél. Magyarbélen még mindig föllelhető egy-egy szoros. Mert amik vannak, vélem, hogy azok szorosok. Mert kiképzése ugyanaz, mint Rétén és ott sem folytatódik úttal. De ez a név náluk, hogy szoros nem létezik.
Pedig Erdélyben is voltam, ott is megvannak ezek a szorosok, de nem tudják, hogy az szoros és hogy miért van az kihagyva. Nem nevezik meg. A hadnagyi címmel sehol sem találkoztam, az valószínű mindenhol máshol megszűnt, ahol valaha lehetett. Csak itt élt tovább.
A réteieknek ez a bűne, hogy énelőttem annyi mindent még fel lehetett volna gyűjteni, annyi kincset, és az, amit én gyűjtöttem, ez is csak töredék, de énutánam már ugyancsak nem lehet majd, mert átalakul a falu. Mára többségében szlovákokkal települt be Réte. Ők nem érzékelik teljes egészében, hogy hol vannak. A szorosokat is beépítik, elbontják. Ez a magyar peremvidék sorsa. Idegenbe vetült, ahol nem ismerik az értékét. Ahogy felétek is vagy Gömörben, amit említettél, Erdélyben, mindenhol van valami érték és kallódik.
Az az ismeret, amely ezer év alatt felgyülemlett a dűlőnevekben, tájszavakban kinek lényeges? Hát nekünk, magyaroknak. Csak számunkra olvasható. Az utánunk jövőket nem érdekli, mert ők nem értik, és ők amúgy is hozzák a saját megnevezéseiket.
(Jancsó Badacs Károly)
Megjelent 2017. december 21-én a Magyar Fórum hetilap 29. évfolyamának 51-52. számában