Az elmúlt hetekben, ahogy azt ígértük, polgári társulásunk írásban is előterjesztette javaslatát a megszálló szovjet hadsereget dicsőítő emléktábla eltávolítására.
Ennek az előterjesztésnek köszönhetően ez év június 8-ai, önkormányzati képviselő-testület ülésen napirendi pontként foglalkozott az önkormányzat az emléktábla eltávolításának lehetőségéről.
Az ülésen részt vett polgári társulásunk elnöke, Laki László is, ki az „utolsó szó jogán”, mely jelen helyzetben inkább előszónak volt tekinthető, még egyszer összefoglalta a döntéshozó testületnek, hogy ne feledjék, azok a felmenőik, rokonaik, nagyszüleik akik az orosz hadsereg ellen harcoltak, vagy éppen haltak hősi halált, esetleg hosszú évekig raboskodtak a szovjet táborokban nem ezt a megszégyenítő emléket érdemlik az utókortól.
De felemlítette a szovjet invázió során meggyilkolt réteieket és azoknak a lányoknak a megpróbáltatásait is, kikkel éjjelente erőszakoskodtak a szovjet katonák.
Végezetül egy sarkított példával igyekezett egyszerűen elmagyarázni a képviselő testületnek, hogy
„Ha összeveszek a szomszéddal és a vita tettlegességig fajul, melynek következtében végül a szomszédom megöl, akkor lányomnak tűrnie kell egy a dicső és hős szomszédnak emelt emlékművet a saját udvarán?”
Majd a megjelent lakosok közül egy polgártársunk dühkitöréseket követve próbálta védelmébe venni a szovjet hadsereg agresszióját és relativizálni a háborús bűncselekményeit, bagatell módon mondván, háború volt.
Laki igyekezett felvilágosítani őt, hogy nem tekinthető semmi esetre sem a község felszabadítójának egy olyan hadsereg mely ellen réteiek harcoltak, mely rétei civileket ölt és felmenőinket hurcolta el szovjet táborokba. Morálisan teljesen elfogadhatatlan falunkban ennek a történelmi eseménynek a dicsőítése.
A képviselők közül az eszmecserébe ezúttal többen is bekapcsolódtak, de sajnos kulturált véleménycsere helyett a vita egy minősíthetetlen cirkuszi szintre zuhant, melynek végén még a „horthyzás” is valahogy előkerült.
A vitának, melynek sem nemzetiségi, sem politikai kérdésekről nem lett volna szabad szólnia, csupán községünk, felmenőink becsületének visszaállításáról, egy méltatlan mellébeszélés és félremagyarázás lett a vége.
Ennek az előzetesnek a vége pedig a későbbi szavazásban csúcsosodott ki, mikor is a hét megjelent képviselőből, csak egyetlen egynek volt bátorsága kiállni egy nemes ügy mellet. A többi képviselő szavazatával vagy tartózkodásával szentesítette az emlékmű létjogosultságát és közvetlenül is megtagadta nagyszüleinek, felmenőinek áldozatvállalását azáltal, hogy továbbra is az egykori ellenséget dicsőíti és tekinti hősnek.
„Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23:34).
Sajnálatos módon a képviselő testület nem élt történelmi lehetőségével. Ahelyett hogy valódi jó erkölcsi példát mutatván beírta volna magát a történelembe, olyan morális mélységbe zuhant, melyből nagyon nehéz lesz visszakapaszkodni.
De nem adjuk fel, tovább munkálkodunk egy nemesebb, büszkébb, becsületesebb közösségért. Nem nyugszunk bele, hiszen
„Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.„
(Terra Rethe – Laki László)