A vadászat fél évszázaddal ezelőtt romantikus sportnak számított. A nemesek bátorságra, ügyességre és sokszor hírnévre is itt tettek szert. De, ahogy az évtizedek múltak, megváltoztak a körülmények. A sportból közben természetvédelem lett. Pedig a vadász az igazi élvezetet mindig is a bizonytalan siker elérhetésére fordított igyekezetben lelte. Nem a lesen eltöltött idő, hanem a közben érzett felhevülések határozzák meg egy-egy vad puskavégre akasztásának értékét. Aki hivatásának érzi, hogy vadász lehet, azt elsősorban a vadon szeretete csábítja ebbe a látszólagosan egyszerű világba. Hogy mennyire sokrétű egy vadász tevékenysége, arról beszélt Puskás László nyugdíjas, rétei lakos, aki több mint két évtizede tagja a Szlovákiai Vadászok Szövetsége Nagygurabi Helyi Szervezetének.
Mikor és hogyan is kezdődött ez az elhivatottság?
A képlet nagyon egyszerű. Még alig látszottam ki a földből, amikor már erdész szerettem volna lenni. Csodálattal néztem a vadászokra, akik elegáns ruhában, oldalukon puskával, kutyával végigsétáltak a falun.
Akkor bizony még csak az urak, a tehetősek vadászhattak. Mi, szegény emberek, csak hajtóknak voltunk jók. A nagy álom sokáig váratott magára, de megvalósult. 1963-ban lettem vadászjelölt, majd az ezt követő évben, a vizsgák letétele után fogadtak be maguk közé. Emlékszem, már olyan kicsi koromban is voltam hajtő, amikor még a nyulat fel sem tudtam emelni, ezért akkor még csak fácán- és fogolyvadászatra mehettem apámmal. De térjünk vissza vadásszá választásomhoz. Akkor még nem volt társítva a boldogfai, a rétei és a nagygurabi vadásztársaság. Erre csak a szövetkezetek egyesítése után került sor.
A vadállományban milyen változások történtek az elmúlt időszakban?
— Talán azzal kellene kezdenem, hogy a mezőgazdaságban bekövetkezett gyors ütemű műszaki fejlődés következtében jelentősen megnövekedett a mezőgazdasági munkák közben elpusztult fiatal vadak száma. A gyors gépek elől nehezen tudnak menekülni a néhány napos fiókák. A vegyszerek használatáról is szólni kell, aminek káros hatása a hasznos apróvadak mérsékeltebb szaporodásában mérhető le. Sajnos a fás területek is egyre csökkennek. A múlt évben öt kollégámmal 1500 fát ültettünk ki a határi utak mentén, ezzel is mérsékelni próbáltuk a gondokat. A Tárnoki erdő, amely egyetlen a körzetünkben, mindössze 2-3 hektárt tesz ki. A többi mind nyílt terület, s ez a vadállomány szempontjából kedvezőtlen.
Nem túlzás, ha azt mondom, hogy néhány éve a vadak száma a mainak legalább a tízszerese volt. Régen még szép túzokállomány volt itt, ma már egy sincs. Valamikor egy vadászidény alatt ezer fácánkakast is lőttünk, most pedig jó, ha 250-et ejtünk el. A nyulak száma szintén csökkent. A káros ragadozókon kívül egyedül az őzek szaporodtak el, valamint a szürke varjak és a szarkák, amelyek megdézsmálják a környéken élő madarak fészekaljait. Nemcsak a tojásokat törik fel, hanem a pelyhes fiókákat is megölik.
Hogyan védekeznek ellenük?
A védekezés egyik módja a mérgezett tyúktojások kirakása olyan helyekre ahol még nem járt ember a közelmúltban. Holnap is korán reggel indulunk, hogy kisebb hajtóvadászatot tartsunk, ugyanis hova tovább, annál kétségbeejtőbb a helyzet. Valamit tehát tenni kell!
Télen miként gondoskodnak a hasznos vadról?
A szervezet mind a huszonnyolc tagjának van egy, a részére kijelölt területe, amelyen felügyel a vadra és egyben védi az ott élő fákat is. Az etetőhöz már ősszel megkezdődik a vadak szoktatása, így amikor beáll a hideg tél, az állatok már tudják, hogy hol van számukra biztos eleség. Az egyes feladatokról, amelyeket minden vadásznak haladéktalanul el kell végeznie, a szervezet taggyűlésein értesülnek. A helyi egységes földműves-szövetkezettel szoros kapcsolatot tartunk fenn. Az év közben lekaszált fűért lucernát kapunk tőlük, ami a nyulak és az őzek etetéséhez elengedhetetlenül szükséges. Minden év márciusában, vagy áprilisában kerül sor a vadolvasásra, ezzel állandó áttekintésünk van a vadállományról.
Vojtech Andor lassan már húsz éve a szervezet elnöke, a vadgazda pedig ifj. Turcár Dániel. Ismerik és szeretik is a munkát, aminek eredményessége elsősorban tőlük függ. A vadászidény elején pontos listát kapnak arról, hogy melyik vadból mennyit ejthetnek el. A vadászidény fajonként változó. A baklövés május 15-től augusztus 15-ig tart, míg az őzsuta, a fácán és a nyúl vadászata november elsejétől december 3t-ig tart.
Hogyan történik a nyulak élve befogása?
Körülbelül 1500 méter hosszú és egy méter magas hálót feszítünk ki, amely előtt 20 fogó várja a csapdába esett vadat. Elindul a hajtósereg a háló irányába, ahol a fogók hasalva várják a menekülő nyulakat. A tőlük még jobban megriadt nyulak eszeveszetten rohannak a kifeszített háló csapdájába. Ekkor gyorsan kihalásszák őket onnan, nehogy elmeneküljenek, mert egy-kettő kiszabadulni is képesek.
Mit kell tudnia egy jó vadásznak ön szerint?
Természetesén lőnie, de még ennél is fontosabb, hogy fel tudja ismerni távcsőn keresztül a beteg állatot. A tapasztalt vadász jól tudja, mire kell figyelnie, amikor selejtez.
Sose fordult elő más vad az említetteken kívül ezen a vidéken?
De igen! Az 1928-as tél oly kemény volt. hogy a Kis-Kárpátokból egészen idáig lejöttek a farkasok, ami viszont azóta sem ismétlődött meg. A vaddisznó valamikor szintén „fehér holló“ volt vidékünkön, most pedig az utóbbi években minden télen megjelenik nálunk is. Feltételezzük. hogy a Bős környékén megzavart erdőkből jönnek, de biztosat nem tudunk. Erről jut eszembe egy érdekes eset:
Tomovics János kollégámmal jártuk a határt, amikor a patak partján lévő nádasból előcsörtetett egy hatalmas vaddisznó. Miután utálkozva végignézett rajtunk, lomhán elkocogott a falu irányába. Mi meg bőszen téptük a hajunkat tehetetlenségünkben, ugyanis sörétre volt töltve a fegyverünk, s vaddisznóra csak golyóval szabad lőni. Tétlenségünk tehát nem gyávasággal magyarázható.
Élnek-e még a hagyományok?
Csak módjával. Például minden vadászat végén az elejtett vadak mögé állnak a vadászok és a levegőbe lőnek, s a sikeres napot pedig vacsorával fejezzük be. Minden évben karácsonykor, István napján rendezzük meg a vadászbált a Nagygurab határában lévő vadásziakban. Vacsorára őzgulyást tálalunk. Ilyenkor történik az új vadásztag felavatása is, akinek fekvő helyzetben lőtt nyulat tesznek a feje alá, s akkor minden vadász főzőkanállal egyet a fenekére csap. Majd ezt követően „keresztapát“ választ magának, s kap egy mindenki által dedikált üres töltényhüvelyt. Én is őrzök egy ilyet valamelyik szekrény mélyén.
Végezetül csak annyit szeretnék elmondani, hogy a hosszú évek során beállt változások következtében ma vadásznak lenni sokkal több áldozattal jár, mint régen. Aki nem érez a vaddal, az jobb ha nem is fog hozzá. A vadásznak mindenekelőtt természetvédőnek kell lennie, s hova tovább, annál nagyobb felelősség terheli. A vadászörömök sokszor csak az élet megmentésére korlátozódnak. Ha komoly változás nem áll be, akkor ez a helyzet csak súlyosbodhat.
(Macsicza Sándor)
Megjelent 1986. május 23-án a Szabad Földműves hetilap 37. évfolyamának 21. számában