A rétei egyház örömünnepe

Református egyházalkotmányunk szerint az egyházi élet gyökérszálai az egyes gyülekezetekben keresendők. Ezek képezik a fundamentumot, melyen „az egész alkotmány szép renddel rakattatván, nevelkedik, hogy legyen az az Úrnak temploma“. Minél épebbek a gyökerek, annál erősebb és dúsabb hajtású a fa. Minél erősebb a fundamentum, annál biztosabban nyugszik azon az egész épület.

S az egyes gyülekezetek is annál biztosabban állanak, minél több erővel támaszkodnak azon alapra, melyen kívül senki mást nem vethet, mely az Úr Jézus Krisztus.

De míg a nagy gyülekezetek, s azok tagjai, az Úr templomának mindmegannyi élő kövei, sokszor sokkal kisebb erővel mutathatnak fel maradandó alkotásokat: addig a kicsiny, úgy szólva erőtlen egyházaknak kétszeres erővel, szinte hangya szorgalommal kell dolgozni, fáradni, hogy valami hasonlót mutathassanak fel, s hitüket élőnek lenni megbizonyítsák.
Sőt ez utóbbiak közt is a szélről levők, a többiektől távolabb állóknak van nehezebb helyzetük.

Mint az erdő fái között a szélről állók a viharvertek s kedvezőtlen helyzetben levők, amelyeknek hogy dacolhassanak az elemek hatalmával, és hogy ellenállhassanak azok ereje és dühének, kétszeres erővel kell fogódzaniok gyökereikkel a földben; vagy mint az épületben a szélről levő sarkköveknek kell legkifogástalanabbaknak lenni, hogy épület bizton állhasson azokon: ép úgy ama lelki ház köveiben is, mely az Úr nyájának földi mezője, a szélről esettek azok, melyeknek mindig éberen, erősen és megmozdíthatatlanul kell állaniok, hogy az idő és körülmények, az emberek és viszonyok adta — sokszor — kedvezőtlen sőt nehéz helyzetben megállhassanak, s a fáklyát, melyet hordoznak előttük buzgó pásztorok, őrök és őrállók, elaludni ne engedjék. Sőt azt hitük olajával folyton táplálván, tetteik által is nevelkedjenek abban, aki fő, t. i. Krisztus Jézusban. — És így példát statuáljanak a beljebb állóknak, a kedvezőbb helyzetben levőknek, a jobb viszonyok között élőknek, hogy mit tehet „erős szívláng alatt, az elszántság hatalma és az ércakarat“.

Példa és bizonyság erre azon hely, melyet az Úrnak ott letelepedett népe Réte névvel nevez.
A polgárilag alig 1100 lelket számláló község 50%-ban sem ref. vallású. Tehát a kisebbek közül való ottani egyházunk. De csak külső terjedelmében kicsiny. Lelki életük annál nagyobb, impozánsabb. — Meglátszik, hogy buzgó husziták ivadékai. Akiknek semmi sem drága, csakhogy elvégezhessék a szolgálatot, melyet vettek az Úrtól.

Úgy, hogy ezeket látva, méltán szólhatunk : íme itt a régiek elmúltak és mindenek megújultak. Bizony nagyságos dolgokat cselekedett e helyen az Úr! Széllyel nézve úgy látjuk, hogy van ott rend, rang és mód. Mindenütt meglátszik a lelkész gondos kezeinek nyoma. Aki nem lágymelegen, hanem hivatását teljesen átérezve munkálkodik híven, míg nappal vagyon.

Vallja és követi, hogy a gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy véka alá rejtsék, hanem, hogy világoljon mindeneknek, akik a házban vagynak.
De az is látszik, hogy buzgó presbiterei is vannak, akik megértve a kor intő szózatát, híven sáfárkodnak talentumaikkal, azokat nem ásva el, hanem gyümölcsöztetve a köz javára.

Segédcsapata is van a buzgó presbitériumnak a helyi ref. nőegylet tevékeny tagjaiban, — ami mellesleg megemlítve szintén a fáradhatatlan lelkész és k. neje crealurája és érdeme, kik évek lassú során keresztül buzgólkodtak, fáradoztak, hogy most a szépen végzett munka belső tudatával pihenhessenek pár pillanatig dús levelű babéraikon. Plántáltak és öntöztek, hogy az Úr szőlőjét ékessé és termékennyé tegyék. Vívták a nemes harcot, hogy a diadalt megnyerhessék.

Folyó évi augusztus 20-án volt a szép nap, melyen a sok évi hű munka méltó befejezést nyert s arra a korona feltétetett azzal, hogy fent említett szép dolgok felavattattak és az ige többoldalú buzgó hirdetése által azok a közhasználatnak általadattak. Az ünnepély lefolyása röviden vázolva a következő volt.

• Az említett napon reggel az esperes és vele érkezettek ünnepélyes fogadása a vasútállomáson s bandérium vezetése melletti bekísérése a diadalkapus lelkészi lakba, hol a vendégek a presbitérium által üdvözöltettek.
  
• Gazdag reggeli után 10:30 órakor ünnepélyes templomba vonulás. Ahol a 33. zsoltár és 74. dicséret megfelelő verseinek orgona kíséret nélküli eléneklése után esperes úr az úrasztala elé állott s megtartotta igen szépen előadott, találó vonásokban és hasonlatokban gazdag templom, harang és orgona felavató beszédét, azok élénk előadásával sőt ékesszólásával a nagyszámú hívek figyelmét folyton lekötve és éberen tartva. Buzgó imája és áldása után a 150. zsoltár első versének orgonakíséreti eléneklése közben Sándor Benő negyedi lelkész lépett a szószékre és a 84. zsoltár 5-6. verse alapján tartalmas szentbeszédet mondott.
  
• Az ezt követő alkalmi ének alatt a hívek csekély hányada kivonulván, alulírott új kenyéri alkalomra úrvacsorát osztott a helyi lelkész segédkezésével. Ugyancsak alulírott az úrvacsora végeztével egy házaspárt esketett, végül Sándor Benő lelkész 2 újszülött kisdedet keresztelt meg.
  (A házasulandók Macsicza Mihály és Kamenár Mária voltak. A két keresztelendő gyermek pedig Végh János és Jankó Zsuzsanna lánya Irma, valamint Molnár Sámuel és Dóka Jusztina lánya Rozália. – Terra Rethe szerk. megj.)
  

A közel 3 teljes órát igénybe vett Úr mezejéni gyönyörködés a fehér asztalnál folytatott emelkedett hangulatban nyert betetőzést, melynek barátságos perceit csak egy lehangoló körülmény zavarta, t. i. a ház úrnőjének, a buzgó nőegylet tevékeny elnöknőjének távolléte, aki betegsége miatt nem jelenhetett meg a rég sóvárgott szép ünnepélyen s a barátságos lakomán. Ki nem is helyben, hanem távolabbi gyógyfürdőhelyen volt, hogy gyógyírt találjon betegségében.

S bár hasonló Márthai szorgalom pótolta a hiányt, mégis mindenki szívesen kívánta, hogy vajha az Úr lábai körül is serényen forgolódni szokott Mária mielőbb teljes lelki és testi épségben térhessen meg hivatásának és házának munkamezejére, és folytathassa tisztét továbbra is ismeretes buzgóságával. Midőn még megemlítjük, hogy a felavatott dolgok mintegy 10 ezer koronát képviselő ára, úgy szólva mind köz. adakozás és különböző összejövetelek, tehát jótékonyság mezején való buzgó forgolódás folytán gyűlt egybe, csak elismeréssel lehetünk a hivatottak iránt, kik nemes ösztönüktől hajtva, semmi áldozattól nem riadtak vissza, csakhogy az Úr házát építsék. — És azon tanulságot is levonhatjuk, hogy íme erős akarat és buzgósággal mint lehet egy adósságokban leledzett egyházat is felemelni és szép piedesztálra helyezni, ha vannak buzgó támogatói és megértői a lelkésznek.

Végül midőn megörökítésre méltónak tartjuk feljegyezni, hogy e szép ünnepélyen a programba volt véve a gyülekezet és az építés történetének a helyi lelkész általi felolvasása is, amely bizonyára érdekes lett volna és építő hatású, de közbejött akadályok miatt elmaradt, mit bizonyára érdekkel hallgattak volna az ott megjelent vármegyei és járási — részben idegen vallású — notabilitások és : azon kívánsággal végezzük tudósításunkat, amit az egész gyülekezet is szépen hangoztatott az ünnepély végén a 122. zsoltár eléneklésével:
„Légyen te kőfalaidban csendesség és jó békesség, a község közt egyenesség, jó szerencse házaidban.“ stb.
Vivat, crescat, floreat a gyülekezet időtlen időkig!!!…

Jóka
Vargha Károly – ref. lelkész

Megjelent 1911. november 5-én a Dunántúli Protestáns Lap 22. évfolyamának 45. számában
Képek: www.csemadok.sk és www.wartberg-szenc.blogspot.com