A 78 éves megszállás... -

1945. április 1-je örökre beírta magát Réte történelmébe. Ezen a napon szállta meg Rétét a szovjet hadsereg.
Miután a szovjet ágyúknak köszönhetően a falut védő maroknyi magyar honvéd és német katona ellenállása megszűnt, a faluba berontó szovjet hadsereg nem kímélte a polgári lakosságot sem.

A 78-dik évforduló alkalmával Tomovics Miroszláv helytörténész, id. Kohút Józseffel és a Terra Rethe polgári társulással együttműködve szervezte meg a már hagyományosnak számító megemlékezést.
Rövid köszöntőt követően, az Immanuel – Velünk az Isten ökumenikus énekkar méltóságteljes és színvonalas előadásával vette kezdetét a megemlékezést.

Az énekkar fellépése után Tomovics Miroszláv emlékeztette beszédében az egybegyűlteket a szovjet hadsereg faluban elkövetett gaztetteire, külön kitérve Dóka Zsófia és Pomichal Rozália meggyilkolására, valamint Dezső Ferenc honvéd megcsonkítására és agyonverésére, akik mindhárman a helyi katolikus temetőben nyugszanak.
Szót ejtett a község védelme közben elesett ismeretlen német katonákról, kik közül ketten itt a helyszínen, az iskola udvarán vannak eltemetve. A harmadik pedig az út túloldalán levő Szimondel család udvarán.
Majd az önmaga által feltett költői kérdésre, hogy akkor mégis miért nem az áldozatok végső nyughelyénél kerül megrendezésre a megemlékezés, elmondta, hogy:

„Ez a megemlékezés azokról a polgártársainkról is szól, kik sosem tértek haza a háborúból és valahol az orosz hómezőkön egy jelöletlen sírban alusszák örök álmukat. Tudniillik községünkben még mindig nincs egy olyan emlékmű, melynél méltóságteljesen lehetne tisztelegni a háborúkban elesett felmenőink emléke előtt. Ezért ezen tragikus dátumon, Réte megszállása napján, itt rájuk is emlékezünk.”

Az okfejtés után felolvasásra kerültek azon felmenőink és polgártársaink, kik a második világháborúból sosem tértek haza családjukhoz:

Adamecz Sándor
Kalicza Sándor
Kamenár Károly
Karátsony Árpád
Klebercz László
Klebercz Zoltán
Kovács Lajos
Laky János
Macsicza Sándor
Molnár Benő

Molnár Sándor
Palkovics János
Rajczy Benő
Rajczy Lajos
Rajczy László
Rigó Bertalan
Stern József
Schwitzer Gyula
Szabados József
Székely Károly

Toman Imre
Török Lajos
Urbán István
Urbanovics Béla
Wollner Zoltán

A felsorolás után a Terra Rethe polgári társulás nevében felszólalt Laki László, ki beszédében a szovjet felszabadítás mítoszának tényszerű megcáfolására helyezte ki a hangsúlyt.
Nagy vonalakban vázolta az akkori szovjet propaganda kegyetlen elvárásait a nők hadizsákmánynak való tekintéséről, melyeket sajnos a vörös hadsereg 110%-ra be is tartott.

Pontokban említést tett a több százezer honfitársunk gyűjtőtáborokba szállításáról, a málenkij robotról, Budapest ostromáról és az azt követő, Malinovszkij által engedélyezett, három napos szabadrablásról, de a szovjet hadsereg által szinte teljesen kiírott Kápolnapuszta község tragédiájáról is. Külön kiemelve azt a tényt, hogy 360,000 szovjet katona kapott fővárosunk bevételéért, azaz elfoglalásáért, nem felszabadításáért (!) emlékérmet.

„Ezek történelmi tények, melyek ma már mindenki számára hozzáférhetőek és nincs értelme ezekről vitatkozni. Amiről viszont sajnos vitatkozni kell, azok az erkölcsi, morális kérdések, hogy mit keres 34 évvel az úgynevezett rendszerváltozás után még mindig a szovjet hadsereget dicsőítő emléktábla a falu központjában. Nem érezzük-e megszégyenítőnek, hogy felmenőink emlékét, kik a szovjet hadsereg ellen harcoltak, egy ilyen cinikus és arrogáns emléktábla gyalázza?!”

Laki László végezetül ismertette azon szándékát, hogy a soron következő önkormányzati gyűlésen a helyi képviselőknek is felteszi fentebbi kérdését és lelkiismeretükre bízva megkéri őket, hogy legyen elég bátorságuk megtenni azt, amit meg kell tenni.

„Községünk vegyen példát Kaposkelecsényről, ahol az önkormányzat megtette azt, amit elődei eddig elmulasztottak és eltávolította a megalázó, történelemhamisító emléktáblát. Bízom benne, hogy az itt megjelentek támogatják majd ezt a nemes célt.” – zárta beszédét.

Zárószóként Tomovics Miroszláv még elmesélte Szimondelné Klebercz Magdolna történetét, aki már kis iskolás korában virágot hordott az elesett katonák sírjához. Miután tanára megkérdezte tőle, hogy miért visz virágot az idegen katonáknak azt felelte:

„Nekem sem jött egy nagybátyám haza, elesett a háborúban, és lehet, hogy ott messze az ő sírjára is tesz valaki virágot, azért teszek én is ide virágot.”

A felszólalások után a legfiatalabb generáció mécsesgyújtására és a szervezők koszorúzására került sor, majd egy kis megvendégelés mellett kötetlen beszélgetések alakultak ki a jelenlevők közt.

Bízunk benne, hogy a legközelebbi megemlékezésen már lehetőségünk lesz pozitív fejleményekről is beszámolni becsületünk megtisztítása kapcsán.

További képek Galériánkban.
Fotók: Neszméry István

(Terra Rethe)